|
Forrás: http://www.salfold.hu/tortenet.php - Salföld története:
Salföld a Káli-medencében található. Ezen a területen már 900 körül megjelentek a honfoglaló magyarok: a dimbes-dombos vidék Kál horka, majd Vérbulcsú nemzetségek szálláshelye volt. Később Koppány vezéré lett ez a földterület. Az őt legyőző Szent István király Zala vármegyéhez csatolta Salföldet, amely kezdetben három falvat foglalt magába: Ábrahám, Alsó- és Felső-Kőkút településeket.
Az Árpád-házi királyok idején községünket Salkőkútnak nevezték, valószínűleg azért, mert az egyik legismertebb birtokos az Atyusz nemzetségbeli tagja Sal (Saul) volt, akitől fennmaradt két végrendelet (1221-ből és 1227-ből), mint hiteles írásbeli dokumentum. A Sal családnak a környéken is nagyobb birtokai voltak. A család férfi ága 1560 körül kihalt.
A falu élete a török hódításig virágzott, állattartás, szőlőművelés jellemezte. A lakosság etnikailag magyar volt. A török hódítás azonban elpusztította a falut. Salföld sorsa 1543 után megpecsételődött: a török haderő elfoglalta Székesfehérvárt, aztán ostromolta a környék várait. A Káli medence falvai közt Salföld is elpusztult. Ezt a vidéket 1687-ben szabadították fel az egyesült keresztény seregek. Következett a Rákóczi-szabadságharc (1703-1711), melynek dunántúli hadjáratai (Bottyány Jánosé 1705-ben, majd Csobánc ostroma 1707-ben) hátráltatták a falu újjászületését. Csak 1711 után éledt újra a falu.
Az 1715-ből származó összeírás szerint, "Schalfölde lakosai jövevények". Egy 1720-ból fennmaradt dokumentum alapján a betelepülők magyar jobbágyok voltak. A XVIII. században a község gyors fejlődésnek indult, hozzá tatozott Ábrahámhegy is nagy szőlőterületeivel.
A béke és a virágzás a XIX. században folytatódott. A népszámlálások adatai mutatják: 1828-ban 293 fő, 1890-ben már 613 fő élt a faluban (Ábrahámhegy és Salföld lakosait egybeszámolták). A helyi gazdaság legjövedelmezőbb ága a XX. század közepéig az állattenyésztés (tehéntartás), a halászat és a szőlőművelés volt.
A II. világháborúban sok hősi halottja és mártírja volt a falunak, az épületek azonban viszonylag jól átvészelték a háborús éveket. Salföld társadalmát 1950-től a szocialista rendszer gyökeresen átalakította. A magángazdaságokat szétverte, a parasztgazdák földjeit, a módosabbak házait is államosította. A parasztokat 1959 tavaszán néhány aktivista termelőszövetkezetbe kényszeríttette. A történelmi kényszerrel létrejött téesz 1973-ig működött, amikor egy nagygazdaságba olvasztották be.
A salföldi téeszt később a falusiak nagy része magáénak érezte, az elnöke sokat próbált tenni a községért. Egy településfejlesztési koncepció áldozataként 1973-ban mégis hanyatlani kezdett a falu. Megszűnt a helyi tanács, az iskola, a lakosság a kiemelt övezetnek számító Balaton-partra vagy városokba költözött, megkezdődött az elvándorlás. Míg 1970-ben 243-an voltak a salföldiek, addig 1990-re 77 főre apadt a lélekszám. Az egyetlen jó a rosszban, hogy a falukép viszonylag érintetlen maradt, és ez vonzotta ide a máshonnan ide kikapcsolódni, felüdülni járó bebírókat.
A régi házakat olyan városiak vették meg és újították fel, akiket vonzott a környék, a táj szépsége. A hajdani nyaralók némelyike mára „tősgyökeres” salföldi lett, mert közülük többen letelepedtek itt, némiképp gyarapítva a lakosságot. Manapság Salföld, amellett, hogy turista látványosság, működő falu is, saját önkormányzattal, természetvédelmi majorral, szép portákkal. Külsõ hivatkozások:
|
