Őskultúra Alapítvány
Célunk szakmailag hiteles programokkal segíteni a korai Árpád-kor széles körű megismertetését, a korszak kísérleti régészeti, ún. "történelmi életmód rekonstrukciós" feldolgozását. Építettünk egy X- XI századi települést, ebbe beköltözve életvitelszerűen jelenítünk meg egy államalapításkori ispáni vár életét.
Bemutatva a GASTROANGYAL c. TV műsorban: 2013.04.27, ismétlés: 2013.05.26 DUNA Wordl, Video itt érhető el!
EMESE - Egyfelől népünk őstörténetének legendás úrnője, az Árpád-ház dinasztiaalapítójának (Álmos fejedelemnek) szülőanyja előtt tisztelgünk e névvel. - Másrészt játékos szóvarázsra is lehetőséget ad, hiszen az E-Me-Se betűszó egyúttal az angol European Medieval Settlement (Európai Középkori Település) kezdőbetűit is jelenti.
Az EMESE park látogatható, minden héten szombaton 10-16 óra között (belépőjegy).
Látogatás az EMESE parkban
- A múzeumi nyitvatartási időben nagy szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.
- Megtekinthető a koraközépkori lakomacsarnok és a benne állandó tárlatként elhelyezett történelmi életmód rekonstrukciós kiállítás ("Árpádtól - Istvánig"). Ez jelenleg a legbővebb történelmi életmód rekonstrukciós anyag a honfoglalás- államalapítás kori magyarságról.
- Maga a középkori lovagterem és annak berendezése is a X-XI. századot idézi.
- Körséta az épülő múzeumfaluban, ahol egy kora Árpád-kori települést, mint "az ispáni központ egykori környezetét" igyekszünk megjeleníteni. (Megtekinthető a középkori gyógynövény-fűszernövény kert, a veremház, a jurta, a gazdasági udvar, a kézműves műhelyek, a csónakázótó és a kikötő).
- A körséta végén kipróbálható néhány középkori játék és a korabeli íjászat.
Külsõ hivatkozások:
|