Mezőberény (németül: Maisbrünn, szlovákul: Poľný Berinčok) város Békés megyében, a Békési járásban. Mezőberény (Berény) nevét 1347-ben említették először az oklevelek Beren alakban írva. 1347-ben Acsai Berend birtoka volt, fiai, Márton, Berend és Gergely osztották az örökségül kapott birtokot három részre egymás közt. Berény ekkor két faluból állt és már kőtemploma (ecclesia lapidea) is volt.
A Berény név eredetét többféleképpen is magyarázzák. Az látszik legvalószínűbbnek, hogy a Berény szó törzsi név, talán besenyő vagy kabar eredetű. Az ország jelenlegi területén mindenesetre 13 (a történelmi Magyarország területén további négy) Berény nevű település található, ami a fenti magyarázatot igazolja.
A 14. század végén Berény a gyulai uradalomhoz tartozott, és királyi adományként többször is gazdát cserélt. Jelentősebb birtokosai között megemlíthetők a Losonczy, a Maróti családok, Corvin János és Brandenburgi György őrgróf. A megyei nemesek 1514 - 1517 között itt tartották a vármegyegyűléseket. A korabeli Berény lakói uradalmi jobbágyok. A földművelés és az állattartás volt a megélhetésük fő forrása, emellett az uradalom részére teljesítették a kötelező jobbágyterheket is.
A Városháza http://www.korosimihaly.hu/a-varoshaza.html Az 1901-ben neoklasszicista stílusban épült városháza a mai napig meghatározza a Kossuth tér hangulatát. Helyén egykor a Petrich család háza állt, itt született a magyar történelmi és művelődéstörténeti festészet megteremtője Orlai Petrics Soma. Barátja, a költő Petőfi Sándor többször is ellátogatott Mezőberénybe, itt írta utolsó versét (Szörnyű idő címmel), innen indult utolsó útjára a segesvári csatába. A régi községháza (mellette jegyzői hivatal állt) megépítését Skolka András (1777 - 1816, a város, a megye első gimnáziumának igazgatója, Mezőberény ma így mondanánk "tudós helytörténésze") két bíró tevékenysége eredményének tarja.
A mai városháza tervezője, Bach Nándor Vácon született 1842. május 22-én, Mezőberényben hunyt el 1905. április 22-én. Építész, tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte. Külsõ hivatkozások:
|