A repülést a GoldTimer Alapítvány szervezi és üzemelteti a repülőgépet is. Korábban már voltam egy repülésen akkor a Liszt Ferenc Repülőtérről indult a Li-2, és a Duna vonalában repülve, az Árpád hídig és vissza tartott a repülés. http://europaihataroknelkul.cafeblog.hu/2018/06/24/repulesi-elmeny-a-li-2-vel/
A Li-2 a Malév gépe volt, A világ egyetlen üzemképes, repülésképes gépe.
Forrás: http://goldtimer.hu/li2.html Az Alapítvány 1997 októberében szállította Szolnokról Budaörsre azt a gépet, melyről a 209-es fedélzeti szám alapján azt hitték, hogy az 1952-ben szolgálatba állított, majd a HA-LIZ nevet viselő "Teve" volt. A munkálatok során derült csak ki, hogy valójában az 1949-ben a Magyar Néphadsereg által átvett, később a Malévnél HA-LIX lajstrommal polgári szolgálatba állt Li-2-esről van szó.
A Liszunov Li-2-es a világ talán legsikeresebb repülőgépének, a Douglas DC-3-nak licensz alapján a Szovjetunióban gyártott változata. Az eredeti típus 1935. december 17-én repült először.
A világ egyetlen repülőképes Li-2-esét, az 18433209-es gyári számút 1949-ben gyártották a taskenti 84-es számú repülőgépgyárban. Elkészülte után még abban az évben Magyarországra érkezett, a Magyar Néphadseregnél helyezték üzembe. 1958-ban több társával együtt a Malévhoz került, és itt kapta meg polgári légialkalmassági bizonyítványát. A Malévtől 1964. november 30. dátummal a Néphadseregnek átadják. Itt tíz évet szolgál, majd 1974. január 11. dátummal múzeumba küldik (Szolnok, Kilián György Repülő Műszaki Főiskola gyűjteményébe). A Goldtimer Alapítvány 1997-ben szállította Budaörsre, hogy megkezdje újból üzembe helyezését. Ez több ezer órányi munkát jelentett.
"Új életének" első felszállását 2001. szeptember 21-én délelőtt hajtotta végre a budaörsi reptérről. A berepülések és a hatósági procedúrák után 2002 áprilisában kapta meg légialkalmassági bizonyítványát, ez azt jelenti, hogy a repülőgép hivatalosan is "feltámadt"! A "Teve" (ez volt a gép hivatalos kódneve a Magyar Légierőben) 2002 júliusáig nyers fémszínben repült, majd Ferihegyen megkapta új festését (SUNFLOWER AIRLINES). 2008 augusztusától ismét a Malév egykori festése látható a repülőgépen. Külsõ hivatkozások:
|