A veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark Magyarország harmadikként alapított állatkertje. Az egykori szeméttelep helyén jött létre, mindössze 5 hónap alatt felépülve, és 1958. augusztus 1-jén nyitották meg. A névadó Afrika-kutató, Kittenberger Kálmán emlékét mellszobor őrzi a Fejes-völgyi bejárat előtt. A vadaspark a veszprémi Fejes-völgyben és a Gulya-dombon található. A létesítmény nagy hangsúlyt fektet a természetvédelmi és oktatási feladatokra is.
Az intézményt Anghi Csaba, a budapesti állatkert főigazgatója, özvegy Kittenberger Kálmánné és a járási Úttörőszövetség titkára, később a vadaspark igazgatója, Kasza László társaságában nyitották meg.
2013-ban elkészült a Gulya-dombi bejárat, azóta már ez látja el a nagyobb forgalmat. Ekkorra készült el az állatkert két részét, a Fejes-völgyit és a Gulya-dombit összekötő gyalogos aluljáró is.
2014 februárjában kezdődött meg a veszprémi állatkert eddigi legnagyobb és leglátványosabb fejlesztése, melybe beletartozott az Elefántpark, az Orrszarvúház és -kifutó, a vizes élővilágot bemutató projekt, a Madárröpde és a Látványkifutó kialakítása. A projekt keretén belül bővítették a szolgáltatásokat, csökkent az Állatkert szezonalítása és a projektnek köszönhetően új munkahelyek jöttek létre. A fejlesztések 2015 nyarára fejeződtek be.
A fejlesztések sora 2016-ban sem szakadt meg, ekkor létesítették a Gulya-dombi kertrészen kialakított Dinóparkot, melyben életnagyságú dinoszaurusz-szobrok segítségével ismerkedhetnek a látogatók az őslények világával. Külsõ hivatkozások:
|