Mike és a lábodi útelágazó között, félúton, hamarosan feltűnik az útszélen a Vidraparkot jelző tábla. Az erdei úton, - amely személy autóval is viszonylag jól járható - egy 10 perces kellemes zötykölősés után elénk tárul a Patikus tó, megérkeztünk Petesmalomba., autóval érkezők a kijelölt parkolóban állhatnak meg.
A Nagyzsilip túloldalán kialakított, a természetes vidrakotorék minden részletét hűen utánzó kifutóban található Luca mentett vidra, anyját autó ütötte el, így lett árva. Körös-körül a tórendszeren számos fajtársuk él. Magyarország, közelebbről Belső-Somogy európai "vidra-nagyhatalom". A Balaton és a Dráva közt húzódó ökológiai hálózat erdei tavas területeinek láncolata igazi "vidra-Paradicsom". Védelmet, búvóhelyet, élelmet talál itt ez a Nyugat-Európából már csaknem teljesen eltűnt menyétféle ragadozó. E tórendszerek jelentős részét természetvédelmi céllal vásárolta meg 1993-94-ben a Somogy Természetvédelmi Szervezet. A cél a természeti értékek megőrzése, és bemutatása volt. Ennek érdekében dolgozta ki a Szervezet az ökológiai célokat szolgáló területkezelési módszert, az itt folyó extenzív halászatot. Ez a vidra mellett a többi vízhez kötődő faj élőhely és táplálékbázisát is biztosítja.
A petesmalmi terület adottságait tekintve a legalkalmasabb a Belső-Somogyra jellemző erdei tavas területek élővilágának bemutatására, ezért itt alakítottuk ki, és nyitottuk meg a Vidraparkot 1998-ban. A látogatók itt megismerhetik a vidra élőhelyét, s mindazon állat- és növényfajokat, amelyek erre az élőhelytípusra jellemzőek.
A bemutató útvonalon (tanösvény) felépített megfigyelőkunyhókból az élővilág zavarása nélkül nyerhetünk bepillantást a tavak mozgalmas életébe. Az itt szerzett élmények, tapasztalatok, ismeretek rendkívül fontosak a természeti környezet iránt érzett felelősség kialakításában, megerősítésében - minden korosztály számára.
Két óránként (10, 12, 14, 16) "Luca"-t előcsalják, egy etetésre, ekkor a látohatók megnézhetik egészen közelről is. A Vidrapark nem foglalkozik tenyésztéssel, az állomány az ország területéről érkezik, mint elveszett, elárvult, vagy sérült állatként. Itt "megtanítják" az óvodában, iskolában, hogyan kell tápálékot vadászniuk maguk számára, hogy aztén, ha már alkalmassak saját maguk ellátására, akkor visszajuthassanak a való természetbe, leginkább a Dráva környezetébe. De előfordult már, hogy külföldre is kerültek, legutóbb Hollandiába, egy természetvédelmi parkba került 5 vidra. Mivel a telep célja az "életre nevelés", így a vidrákkal való közvetlen emberi kapcsolatot mellőzik, a kicsiknél is minimálisra csökkentve a kapcspolattartó személyeket.
Külsõ hivatkozások:
|