DÜRNSTEIN A település egy keskeny földcsíkon a Duna és a meredek sziklák között fekszik, mint a hajó kikötésre alkalmas hely mindig is fontos volt. I. Heinrich császár 1019-ben Tegernseenek apátságnak adta a települést. 1002 óta Unterloiben is hozzá tartozott, Oberloiben Salzburg birtokában volt. 1000 lakosú parányi városka, neve szinte azonosult Wachauval. Semmi sem zavarja szépségét, a vasút és a B3-as főút is alagúttal kerüli meg. A Duna egy szűk kanyarulatában lélegzetállító sziklaszírt tetején találjuk Dürnstein romantikus (romos) várát. Az egyre bővülő város megőrizte festői képét, szőlőültetvények, romos kastélyok, várak övezik határát.
Látnivalói:- Érdemes megnézni a híres Ágoston-rendi kolostorának (Augustiners-Choherrensteinstift) díszes épületét, gazdag stukkóit és a vidéket uraló barokk tornyát. Dürnsteini Apátságot, 1410-től lakják.
- Ausztria legszebb barok apátsági épületegyüttese, kék-fehér plébániatemplomával.
- Alter Klosterkeller - Kolostor Pince
- Hotel Schloss Dürnstein***** (új kastély)
- KellerSchloss Pincekastély
- Dürnstein vára (rom) magasan a város felett a sziklákra épült 1130 körül a Kuenringerek által, napjainkban a turisták kedvelt célpontjának számít. Vár (rom), 1645-óta romos. E várhoz fűződik a középkor egyik története. Európa szerte felháborodást keltett 1192-ben, amikor oroszlánszívű I. Richárdot fogva tartották ebben a várban.
A Wachau a Duna völgyének Melk és Krems an der Donau között húzódó 30 kilométeres szakasza, az azt délkeletről övező Dunkelsteinerwald és az északnyugatra elterülő Waldvierteil lankáival. A Duna itt vág utat magának a prekambriumi kőzetekből álló Cseh-masszívum délkeleti peremén, völgyszorosa helyenként kiszélesedik, itt nagy mennyiségű agyag és lösz található. Az emberi beavatkozás, a meredek partszakaszok teraszos szőlőültetvényekké alakítása főként a folyásirány szerinti, napsütötte baloldalt jellemzi.
A wachaui városok története jellemzően a 11-12. századig megy vissza. A legrégibb előzményekkel rendelkező település a Wachau keleti bejáratánál található Mautern an der Donau, amelynek helyén a 2. századtól római castellum (Favianis), majd az 5. századtól a Szent Szeverin alapította kolostor és az azt körülvevő erődített település állt. Külsõ hivatkozások:
|