Tótkomlós a Dél-Alföldi turisztikai régióban, a Maros-hordalékkúp részének hátsági területén található, 15 km-re délre Orosházától.
A honfoglalás kori leletek szerint településünk és környéke különböző népek által lakott terület volt, a régészek Árpád-kori falvak nyomaira bukkantak. Ebből a korai időszakból a nagykopáncsi kápolna őrzi a román építészeti stílus emlékét. Később az oklevelek tanúsága szerint a komlósi puszta Hunyadi János birtoka volt. 1484-ben Mátyás király tulajdonát képezte, aki Komlóst fiának, Corvin Jánosnak adományozta. A terület a törökdúlás idején többször cserélt gazdát, a lakosság a hódítók elől elmenekült.
Az elnéptelenedett komlósi birtok báró Rudnyánszky József tulajdona lett. A báró szentandrási jobbágyait szorgalmuk és példás magaviseletük miatt szerette, ezért a vallási villongások miatt beleegyezett lakhelyük elhagyására, és a telepítésre vonatkozó szerződést velük 1746. január 8-án meg is kötötte. Mintegy 80 szlovák család érkezett a komlósi pusztára. Az ideköltözöttek folyamatosan építették lakóházaikat, az istentisztelet megtartására szolgáló imaházat, az iskolát, egy tanítói lakással együtt. A falu újratelepítését hivatalosan 1746-ban ismerték el, közigazgatási hovatartozásáról azonban viták folytak. Két vármegye is jelentkezett az új faluért: Csanád és Békés vármegye. A konfliktus végül odáig torkollott, hogy mindkét fél mozgósította katonai erejének egy részét, és egyfajta „polgárháborús” helyzet alakult ki Komlóson és környékén. A lakosság már-már a menekülést fontolgatta. A helyzetet végül bírói döntés alapján az 1750-es évek közepére rendezték, Tót-Komlóst Békés megyéhez csatolták. Az ezt követő évtizedek gazdasági és demográfiai fellendülést hoztak a falu életében, újabb és újabb betelepülő szlovák családok érkeztek.
A Községháza előtti téren, az Evangélikus templom elött került felállításra a 80 szlovák alapító család tiszteletére emelt köztéri emlékmű. A város újratelepítésének 261. évfordulója alkalmából a Város Napján, 2007. április 28-án, ünnepélyes keretek között emlékmű avatására került sor. Az emlékmű három gránit kövét a múlt évben helyezték el, amelyet a Szlovák Nemzeti Park és Jeláava, Tótkomlós testvértelepülése ajándékozott. A bronz stilizált fa feliratai a város jelentősebb történelmi eseményeit tartalmazza. Az emlékművet a galántai Ladislav Szabó szobrászművész készítette. A műalkotás elkészíttetése jelentős költségekkel járt.
Látnivalók:
Külsõ hivatkozások:
|