Kardosfa - a valamikori Esterházy erdészlak, majd vadászház - a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. egyik, a Zselici dombvidék 8.300 ha nagyságú vadászterületén, a Zselici Tájvédelmi Körzetben, Kaposvártól 20 km-re található.
Kutatók Kardosfa első írásos emlékét a XI. századra teszik. I. László király adomány levelében szereplő Karán pusztát Kardosfával azonosítják, az irományban megemlített 30 zselici kanászház egyikeként. A zselici erdőrengetegben ősidők óta ún. makkoltató állattartás zajlott, s ezeken a kis településeken éltek a disznók őrzői. Ezen puszták nagy része az idő folyamán, a háziállattartással együtt megszűnt, helyüket és nevüket a területrészek nevei őrzik pl. Márcadó, Szerenke, Vitorág. Kardosfa neve kevés írásos emlékben szerepel, sokkal inkább a szájhagyomány útján terjedő legendákban maradt fenn történetével és nevének eredetével kapcsolatban valami emlék.
Írásos dokumentumokból az 1700-as évektől lehet követni Kardosfa történetét, amelynek hírét, fontosság Szenna felőli út illetve a 67-es főútát elsősorban a vadászat adta. Az 1700-as évek közepén itt épült a Zselic első vadászháza. Később a település vadászati és erdészeti irányító központtá fejlődött, ezért a vadászházzal szemben 1850-ben megépítették az erdőmesteri, fővadászi, később az erdőgondnoki lakást, majd irodákat. Ebben az időben Kardosfa pusztán 12 lakóház volt, több mint 25 háznéppel, a családfők valamennyien vadászati és erdészeti munkát végeztek. Később Kardosfa puszta, a többi kis településhez hasonlóan elnéptelenedett, de az erdőgondnoki lakás és iroda fennmaradt és betöltötte funkcióját.
Az erdőgondnoki irodát a SEFAG 1982-től vadászházzá alakította, ahol 21 fő elszállásolására és igényes ellátására volt lehetőség. Ezt a szerepet 2006 tavaszáig, a Hotel Kardosfa*** Ökoturisztikai és Konferenciaközpont építésének kezdetéig látta el.
A dombvidéki táj rendkívül változatos, az erdő egy összefüggő egységet alkotva szinte a rengeteg érzetét kelti. Ebben a különleges, varázslatos környezetben épült az egykori vadászház bővülésével az új Ökoturisztikai és Konferenciaközpont. A háromcsillagos hotelben kialakításra került 23 db szoba 48 férőhellyel, továbbképzések, konferenciák, állófogadások, szakmai, vállalati és családi rendezvények helyszínéül szolgáló max. 60 fős - modern technikával felszerelt - konferenciaterem, továbbá a szálloda része egy 56 fő befogadására alkalmas étterem is.
Saját vélemény Barátságos vendégfogadás, ízletes konyha, szolid árak jellemzik, az étteremben használt alapanyagokat a környékbeli termelőktől. szerzik be, a méz termékét kipróbáltuk, valóban igazi méz! Csodálatos környezetben az erdő közepén helyezkedik el, két felől közelíthető meg, Szenna felől rövidebb Szenna felőli út illetve a 67-es főút felől, de a 61-es út felől hangulatosabb, igazi erdei úton közelíthető meg. Külsõ hivatkozások:
|