Tállya Európa Mértani Középpontja, mely Tokaj-hegyalján fekszik. A település egyértelmű vonzereje a minőségi tokaji bor és a történelmi múlttal rendelkező pincészetek.
2002-ben a Tokaj-hegyaljai borvidékkel a Világörökség része lett.
A környék már az őskorban is lakott volt. A 15. században már városként említik. Nevét feltehetőleg francia nyelvű bevándorlóktól kapta, akiket a tatárjárás után telepítettek a környékre. A név a francia "taille" (vágás, irtás) szóból ered, valószínűleg arra utal, hogy a szőlőtelepítés előtt a domboldal bozótosát kiirtották. A középkorban vára is volt, de a 16. században már csak romjai álltak, ekkor Lorántffy Zsuzsanna utasítására a kövek nagy részét építkezésekhez használták fel. A Rákóczi-szabadságharc idején Tállya -a Rákóczi család birtokaként- a kurucok egyik fő bázisa volt. 1711-et követően a család elveszítette Tállyát, és a Bretzenhein, majd a Sóhalmi család birtoka volt.
A Rákóczi-kúriát a római katolikus templommal szemben találhatjuk. Ebben az épületben fordította le Károly Gáspár a Szent Bibliát Mágocsi Antal felügyelete alatt. Egyes feljegyzések szerint a Rákóczi szabadságharc idején itt bujdosott Rákóczi Ferenc. Erre utal a Rákóczi-pince története is. A pincerendszer behálózza az egész falut, és források szerint közvetlen (földalatti) összeköttetésben áll nem csak a regéci és boldogkőváraljai várral, hanem a sárospataki Rákóczi várral is.
A Tállyára érkező vendég egy műemléki környezetben találja magát, ahol a Római Katolikus templomot, a Rákóczi kúriát és a Maillot kastélyt tekintheti meg. Ha tovább halad a régi főterén lévő patináns XIX. századi épületet ismerheti meg, a Vincellér Házat, mellette pedig a Református Templomot. Főutcán tovább haladva, Encsy György egyedülálló Kőzet-és Ásványkiállításával ismerkedhet meg a látogató.
Tállyán található Európa mértani közepe is, melyet 1992-ben mérték ki. A sziklatalapzatra helyezett, fából készült, mintegy 4 méter magas szobor egy főnixmadarat ábrázol. A 2000-ben felállított alkotást az ukrán Volodimir Scsur, a tállyai Közép-Európai Művésztelep és Szabadiskola rendszeres résztvevője készítette.
A főúton sétálgatók a szőlőfeldolgozás egyes mozzanatait megörökítő faszobrokkal is találkozhatnak. Egyik közkedvelt szobor a szőlőlugas alatt hordón ülő és békésen iszogató Bachus, ez előtt a szobor előtt halad el az évente megrendezett Szüreti felvonulás. XIV. Lajos francia király ivott tállyai aszút, amit Rákóczi Ferenc vitt neki. A király megkóstolta majd így szólt: ˝A borok királya a királyok bora!˝
Tállya műemlékei, látnivalói: Külsõ hivatkozások:
|