A Halászcsárda egy szépen kiépült üdülő övezetben van. A környezet rendezett, a Duna part tele horgászokkal.
2016.08.20.-án hazafelé már jóval ebéd idÅ‘ után (15 óra után) ismét felkerestük, nem változott a látogatottsága (jöttek-mentek a vendégek), az udvariasság és a finom ételkÃnálat sem változott. Gyors kiszolgálás mellett finomat ettünk, és teli hassal folytathattunk utunkat hazafelé. KÖSZÖNJÜK
Talán 30 éve jártunk a Csárdában korábban, 2013-ban ismét arra vitt az utunk és betértünk, az 51-es úttól kb. 3,5 km aszfaltozott úton közelÃthetÅ‘ meg. Jól ki van táblázva az 51-es úttól, nem lehet eltévedni. A GPS-em POI-ja tartalmazta a Halászcsárda bejegyzését (Mapilot, iGO szoftver).
Emlékeztünk rá, hogy a Duna partján volt, egészen közel a tassi Kis-Duna zsilipjéhez, az akkori kishajó kikötőhöz egészen közel. Mint megtudtuk a kishajó forgalom már megszűnt.
Szerencsére még megvan a Csárda és örömmel tapasztaltuk, hogy szÃvesen keresik fel mások is, már 14 óra körül volt amikor odaértünk, de folyamatosan jöttek-mentek a vendégek. Ezek szerint hÃre megmaradt. Nagy méretű parkoló áll a vendégek rendelkezésére.
Nem csalódtunk, udvarias, gyors kiszolgálásban volt részünk. Természetesen bÅ‘ halas kÃnálatból választhattunk, a halászlét nem hagytuk ki, a harcsa változatot választottuk, nagyon finom volt. (hiányosság, bankkártya elfogadás nincs, egy idegenforgalmi helynek ma már illik alkalmazni).
KÖSZÖNJÜK
2021.07.23. - Rátimajor felé az M0 - M6-os útvonalon mentünk. Az M0 Szigetszentmiklósi leágazásától a 6.os úti leágazásig 11 perces dugó volt, a terelés miatt (fél pálya lezárva). Akkor elhatároztam, hogy hazafelé nem ugyanerre jövünk. A hazafelé irányt Dudaújvárosnál a "Pentele hÃd"-on átutazva az 51.sz. főúton autóztunk. Útközben betértünk egyik kedvenc Halászcsárdánkba, Tass-nál. Megnéztünk megvannak-e, túlélték a virus-idÅ‘szakot. Igen megvannak, túlélték, éppen esküvÅ‘re készÃülÅ‘dés volt, ebédünk már megvolt, Ãgy csupán egy üdÃtÅ‘ és fagyi fért belénk, aztán irány haza, Az 51-esen sokan voltak, az M0-áson is, volt egy baleset a Gyáli lehajtónál, többen utolérték egymást a belsÅ‘ sávban, és mindjárt lett úgy 2-3 km-es dugó. Külsõ hivatkozások:
|